A közös költség sok lakónak csak egy szám a befizetési csekken. Pedig érdemes tudni, ki és
hogyan határozza meg az összegét, mi történik nemfizetés esetén, és milyen ráhatása van a
tulajdonosoknak a döntésekre.

Mi a közös költség, és ki dönt róla?

A közös költség a társasház működésének és fenntartásának azon költsége, amelyet a lakók
együttesen viselnek, jellemzően a tulajdoni hányaduk – az ingatlan mérete alapján
megállapított és az alapító okiratban rögzített arány – szerint. Ide tartozik többek
között a takarítás, a világítás, a lift működtetése, a karbantartás és a kisebb
javítások, a biztosítás, a szemétszállítás, a közös képviselő díja, valamint az
alkalmazotti bérköltségek és vállalkozói díjak (gondnok, ügyelet, karbantartók).

Gyakori félreértés, ezért érdemes tisztázni: a közös költség összegéről és annak
esetleges emeléséről mindig a közgyűlés dönt.
A közös képviselő közgyűlési
felhatalmazás nélkül nem emelhet – ő, illetve a számvizsgáló bizottság (ha működik a
házban) javaslatot tesz, számokat mutat és indokol, de a döntést a lakók hozzák meg,
többségi szavazással.

A fizetés módját és arányait a társasház alapító okirata, valamint a ma már kötelező
SZMSZ rögzíti. Ezek határozzák meg például, milyen elosztás szerint fizetünk, mikor
esedékes a befizetés, és hogyan kezelik a hátralékot – a közgyűlés ezeken a kereteken
belül dönt.

Emelés és tartozás: mit tehet a közös képviselő?

Amikor szóba kerül a közös költség emelése, gyakran hallani, hogy „a közös képviselő
megint emel” – valójában azonban nem a közös képviselő emel, hanem a közgyűlés dönt a
közös képviselő vagy a számvizsgáló bizottság javaslata alapján. Az eljárás jellemzően a
következő: a közös képviselő bemutatja a ház pénzügyi helyzetét, javaslatot tesz (például
az infláció, az emelkedő rezsiköltségek vagy egy tervezett felújítás miatt), a lakók a
közgyűlésen szavaznak, és az elfogadott összeg a megszavazott időponttól lép életbe. Ha a
közgyűlés nem szavazza meg a javaslatot – vagy attól eltérő összeget fogad el –, akkor
nincs emelés, illetve a módosított mérték lép hatályba.

Az SZMSZ-ben rögzíthető a fizetési határidő és a késedelembe esés időpontja, a
késedelmi kamat mértéke, a hátralék kezelésének módja, valamint a jogkövetkezmények –
vagyis az, hogy milyen összegű vagy hány havi tartozás után milyen eljárás indul. A közös
képviselő ezek szerint köteles eljárni, saját mérlegelése csak ott lehetséges (pl.
részletfizetési kérelem elbírálásánál), ahol azt az SZMSZ kifejezetten megengedi.

A hátralék kezelése a gyakorlatban jellemzően a következő lépéseken keresztül zajlik, az
alapító okiratban vagy az SZMSZ-ben rögzített szabályok szerint:

  1. a közös képviselő felszólító levelet küld, jellemzően részletes folyószámla-kivonattal
    és fizetési, illetve egyezségkötési határidővel;
  2. ha a fizetés vagy az egyezségkötés elmarad, ügyvéd által írt felszólítás következik,
    amely már behajtási költséget is tartalmaz, és újabb határidőt szab;
  3. ha a hátralék e határidőig sem rendeződik, a következő lépés a fizetési meghagyás
    benyújtása – ez jelentős többletköltséggel jár a késedelembe esett tulajdonostárs
    számára;
  4. a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése után lehetőség van a végrehajtás
    elindítására, valamint a jelzálogjog bejegyzésére az ingatlanon.

Ha a tartozás a türelmi idő után is fennáll és tovább halmozódik, a fenti lépések a
tartozás új összegeire megismétlődnek.

Mit tehetünk lakóként?

A közös költség nem csupán kötelezettség, hanem közös döntés eredménye. A közgyűlésen
való részvétel lehetőséget ad arra, hogy a tulajdonosok megismerjék és megvitassák a
társasház anyagi helyzetét, áttekintsék és elfogadják a költségvetés részleteit,
megvitassák és eldöntsék a közös költség esetleges emelését, és szükség esetén
módosítsák az SZMSZ-t. A közös képviselő feladata a közgyűlés által elfogadottak
végrehajtása, nem az önálló döntéshozatal – minden érdemi kérdésben a tulajdonostársak
akarata, és egyben felelőssége is érvényesül.

Érdemes hosszú távon gondolkodni: a rendszeres, reálisan megállapított közös költség
megóvja a házat az elhanyagolástól, csökkenti a váratlan kiadásokból eredő problémákat,
és ezáltal hozzájárul a lakások értékének megőrzéséhez.

Kérdése van az itt olvasottakkal kapcsolatban?

Konzultáció kérése
e-mailben